2015. május 17., vasárnap

Love Again.. 4. rész

   Mikor meghallom JungKook hangját azt gondolom: "mindjárt lemegyek hídba". Nagyon jót tett neki ez a 4 év. Hihetetlen, hogy mennyit változott, meg van férfiasodva, ennek ellenére is ugyanolyan cuki maradt, mint volt.
   - Oh, Yerim-sshi, milyen régen láttalak - amikor a nevemen szólít...
   - Én is, JungKook - nagy lányos zavaromba csak ennyit tudok kinyögni - Mi járatban erre fele?
   - Tegnap hallottam, hogy visszajöttél és gondoltam, benézek - az a mosoly.
   - És...mégis honnan szerezted ezt az információt? - kérdezem még mindig kicsit zavarban.
   - A szüleink együtt dolgoznak, és apa tegnap említette, hogy hallotta anyukádtól - fogalmam sincs, hogy hogy tudott annyira zavarba hozni, hogy most se tudok kinyögni egy értelmes szót se, csak hülyén bólogatok - Lenne kedved elmenni valahova?
   - Öhmmmm..persze, csak gyorsan magamra kapok valamit - és ezzel ott hagyom az ajtóban. Kicsit se vagyok gáz, hogy még arra se voltam képes, hogy behívjam vagy valami. 15 perc után végre sikerül készen kicaflatnom - Bocs, hogy megvárattalak.
   - Semmi baj. És, mihez lenne kedved? - kérdezi, miközben elindulunk lefelé a lépcsőn.
   - Hát..nem is tudom. Lepj meg!

   Az egész délelőtt valami csodásan telt! JungKook nagyon jó fej, nagyon jó a társasága. Megmutatott egy csomó új kajáldát, újra kipróbáltuk a régieket, úgyhogy kb. az egész délelőttöt végig zabáltuk. Utána elmentünk a Seoul Towerhez, és miután eléggé leülepedett a gyomrunk tartalma, úgy gondoltuk fel kéne rázni az adrenalin szintünket, ezért elmentünk bungee jumpingolni. Először nem tartottam valami jó ötletnek, de végül sikerült rábeszélnie. Hiába, hogy rávett, így se bírtam egyedül leugrani, úgyhogy együtt ugrottunk. És a nap lezárása képp, elmentünk (a kihagyhatatlan) Han-folyóhoz. Másfél óra sétálgatás után úgy gondoltam, hogy ideje hazamenni, és persze haza fele se kellett hiányolnom JungKook kellemes társaságát.
   - Köszönöm a mai napot. Nagyon jól éreztem magam.
   - Én is élveztem, és örülök, hogy láttalak - utálom amikor akárkivel beszélgetek és beül közénk a kínos csönd, nos, ez most sincs másképp - Hát, tudom, hogy te nem egy olyan fajta lány vagy, de azért remélem ennyi még belefér - először nem tudom, hogy mire gondol pontosan, de amikor egyre közelebb hajol az arcomhoz már kezdem kapisgálni. Ha megakart volna csókolni, akkor tényleg nem engedtem volna, és ő ezt nagyon jól tudja, úgyhogy egy arcra pusziba kimerültek a lehetőségek - Jó éjt!
   - Jó éjt! - és ezzel végleg elváltunk. Amint átlépem a küszöböt, egy levakarhatatlan mosoly ül az arcomra. Beköszönök a szüleimnek, ezután pedig elvonulok a saját kis vackomba. Írok egy üzenetet Shin Hyenek, és elkezdem visszanézegetni a mai képeket. Nem vagyok biztos benne, hogy lehetséges az, hogy valaki ilyen rövid idő alatt megmozgasson valamit az emberben, de mégis azt hiszem ez történt ma.

   Az elkövetkezendő két nap elég unalmasan telt. Egy régi pokrócba bugyolálva, a kanapéra táborozva egyfolytában csak a tv-t bámultam. Shin Hye nem nagyon írt vissza, mert nagyon sokat dolgozik, és összeveszett az apukájával, szóval most megpróbálja megbékíteni. ChanHeenek is írtam, de ő nem adott semmi életjelet magáról, csak annyit, hogy majd később beszélünk. JungKookkal is próbáltam felvenni a kapcsolatot, de elég elfoglalt ő is. Mivel a szüleim egész nap dolgoznak, így teljesen egyedül vagyok itthon, és halálra unom magam. Ám, valami nagy csoda folytán kapok egy üzenetet JungKooktól, hogy lenne e kedvem kimozdulni egy kicsit, és megint eltölteni együtt egy kellemes napot. Tetszik az ötlet, hogy megint vele töltsek egy kis időt, de a kimozdulás gondolata nem olyan csábító, és még barátkoznom kell vele. De ne, sajnos nem megy, úgyhogy feldobom neki az ötletet, hogy mi lenne, ha feljönne, és megnéznénk valami filmet. Fél óra múlva meg is jelenik az ajtóban, 2 nagy doboz pizza kíséretében. Na ezt már szeretem! 
   - Azt hittem már sose érsz ide. Gyere be! - nem szégyenlősködik, úgyhogy rögtön elindul befele a lakásba, egyenesen a konyhába.
   - Remélem nem gond, hogy pizzát hoztam - mondja kicsit zavartan, erre csak megcsóválom a fejem, és "válasz" vagy reagálás képpen kapok egy nagyon aranyos kis mosolyt - És mire gondoltál? Milyen filmet nézzünk?
   - Teljesen mindegy. Neked mihez lenne kedved?
   - Mondjuk...akció? - savanyú képpel csóválom a fejem - Vígjáték? - ismétlem az előbbi reakcióm - Öhmm....esetleg horror? - kicsit elgondolkozok, de végülis szeretem az ilyen filmeket, úgyhogy végül rábólintok. Befészkeljük magunkat egymás mellé a kanapéra, kiválasztunk egy horrort, és pizzafalatozás közben elkezdjük nézni a filmet. A film nem igazán köti le a figyelmemet, viszont JungKook annál inkább. Megállás, és szinte szemrebbenés nélkül fixírozom tökéletes állvonalát. Hogy is gondolhatok róla ilyeneket? Óvatosan felém fordítja a fejét.
   - Valami baj van? - gondolom arra gondol, hogy egyfolytában bámulom.
   - Ja, öhm, izé...nem, nincs semmi - gyorsan visszakapok a tekintetem a tv-re. Viszont most ő kezdi el bámulni az arcom - Mondani akarsz valamit? - kérdezem tőle alig hallhatóan.
   - Nem, csak nézlek - mosolyog kisfiúsan.
   - De ne csináld ezt mert zavarba jövök - felcsendül nevetése - És még ki is nevetsz!
   - Jól van na, de olyan aranyos vagy - közelebb jön hozzám, és megpuszil, mire én csak értetlenül nézek rá - Zavar?
   - Jaa, nem.. - olyan szép, élénk színű paradicsom se létezik, mint amennyire most vörös a fejem. Fogalmam sincs, hogy mostanában mi ütött belém, de megint egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogom a kezét, pontosabban az ujjait, és elkezdek velük játszani, birizgálom őket. A kezére néz, és csak elmosolyodik.
   - Milyen pici, puha, és hideg kezed van - közli velem nevetve.
   - Hát, igen, titokban vámpír vagyok, úgyhogy vigyázz velem, mert a végén még rád tapadok és megállás nélkül szívom majd a véred - lehet, hogy csak én gondolom így, de ez egy kicsit félreérthetőre sikeredett. Mindegy, nem javítom ki magam, értse úgy ahogy akarja. A következő cselekedete alapján eléggé úgy néz ki, hogy félre értette..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése