Love Again.. 5. rész, part 1.

   - Talán valahogy - egyre közelebb jön, majd bele csókol a nyakhajlatomba - így? - kérdezi egy huncut mosoly kíséretében, amitől én totál zavarba jövök.
   - Hát, akár így is... - próbálok úgy viselkedni mintha egyáltalán nem jöttem volna zavarba, de azt hiszem, hogy az arcom elég árulkodó jel, mindarra ami lejátszódik bennem.
   - Na jó - szólal meg, hogy kicsit oldja a köztünk lévő feszültséget, és elgondolkodik egy kicsit - lenne kedved holnap elmenni valahova?
   - Ennyire ki akarsz csalni a házból?
   - Elég rossz nézni, hogy csak itt ülsz a kanapén és nem csinálsz semmit.
   - Jó - néz rám meglepődve - jó, rendben. Mondjuk mi lenne, ha holnap elmennénk...bulizni? - dobom fel kíváncsian az ötletet.
   - Oké. Remek - feláll a kanapéról, és a kijárat felé indul - Akkor holnap 6-ra idejövök.
   - Így legyen - csak mosolygok, majd ajtót nyitok. Egy sima "sziával" elintézzük a búcsúzkodást, majd bemegyek kicsit rendet rakni. Az egyik pizzás dobozba belepakolom az összes megmaradt szeletet, a másikat pedig kidobom. A DVD-t vissza rakom a helyére, kikapcsolom a TV-t, összehajtom a pokrócot, és magammal víve bemegyek a szobába. Lerakom az ágy végére, utána pedig írok Shin Hyenek. Beszámolok neki a mai félig unalmas, félig érdekes napomról, majd megnyitom ChanHee chatablakát. Jött egy új üzenetem tőle:
 "Hello, Yerim! Nem tudom, hogy ráérsz e holnap, de (ahogy már említettem) beszeretném mutatni neked a barátnőmet. Remélem nem bánod.." Na, basszus! Már csak ez hiányzott, hogy találkozzak ChanHee barátnőjével. Nem nagyon szeretném megismerni azt a lányt, de úgy látszik fontos neki, és egy délutánt kibírok.
 "Holnap ebédkor?"-Yerim
 "Nekem jó :)"-ChanHee
 "Mondjuk, a 'kávézónkban'?"-Yerim
 "11-kor? :)"-ChanHee
 "Ott leszek!"-Yerim.
   Reggel 9 van, és iszonyatosan fáradt vagyok. Tegnap elég sokáig beszégettem Shin Hyevel, gondolom ez lehet az oka. Kikelve az ágyból felhúzom a redőnyt, és kicsoszogok a konyhába, hogy kerítsek valamit ami egy kicsit csöndben tudja tartani a gyomrom, és ha már ott vagyok meg kéne inni egy fekete löttyöt. A hűtőre téve találok egy üzenetet anyától, hogy már elmentek, és este valószínű, hogy nem jönnek haza, mert szíházba mennek, utána pedig valami ismerősökkel találkoznak. Pompás! Bár én se leszek itthon, úgyhoggy nagy valószínűséggel nem fogok unatkozni. Találok egy joghurtot a nagy hideg ládában, gyorsan el is pusztítom. A fekete lötty meg várhat. Vissza ballagok a szobába, keresek egy feket harisnyát, egy fekete rövdnacit, és egy ezekhez illő rövidujjút. Egy egyszerű szintén fekete táskába belapakolok mindent ami kellhet: telefon, pénztárca, egy kés az idegesítő emberek eltávolítására, kézfertőtlenítő, töltő, és napszemüveg. Felveszem még a tornacípőt, és indulááás!! 15 perc alatt oda is érek, és mivel a helyünket elfoglalták, így keresek egy másik helyet. Valahol egész hátul kellene, hogyha esetleg ahhoz folyamodok, hogy használjam azt az eszközt amit az idegesítő személyek megsemmisítésére tettem be, akkor az ne legyen olyan feltűnő. Ott hátul van egy üres hely. Fal melletti, és elég hátul van ahhoz, hogy semmivel se keltsek feltűnést. Tökéletes!! Kb. 10 perc unalmas ücsörgés után megpillantom ChanHeet, és a kis csivavát, aki a háta mögött kullog. Látom, hogy ChanHee nem talál sehol ezért intek nekik. Mikor meglát egy széles mosoly kúszik az arcára.
   - Szia! - köszön majd helyet foglal velem szemben.
   - Sziasztok! - próbálok kedvesnek, és aranyosnak tűnni, de azért nem fogom vissza fogni magam.
   - Hello! - majd köszön a barátnője, és leül ChanHee mellé. Mivel még nem is ismerem nem nagyon akarok véleményt nyílvánítani róla, bár már megtettem.
   - Nos, akkor szeretném neked bemutatni a barátnőmet, Heit - hát ChanHee, kicsit mást vártam tőled. Nem csúnya lány, sőt mi több, szép arca van, de a kisugárzásával valami nem oké.
   - Szia, Yerim vagyok - felállok, és nyújtom a kezem, hogy kezet fogjak vele, ezzel 'hivatalossá ' téve a bemutatkozást.
   - Ja, igen, tudom. ChanHee mondta, hogy ki vagy - és ennyivel el van intézve. Köszönöm szépen. Nem is reagálva rá semmit, vissza ülök, és a kezembe veszem az itallapot. Egy futó pillantásra felnézek ChanHeere, ő is pont akkor néz rám. Tátog egy 'bocsi't az előbbiért, én pedig megrázom a fejem. Pár perc múlva jön a pincér, hogy felvegye a rendelésünket.
   - Én egy affogatot kérek - összecsapom a lapokat.
   - És te? - kérdezi ChanHee a mellette ülő Illetlenségtől.
   - Én egy angol fekete teát kérek - nyávogja el.
   - Rendben - a pincér felfirkantja a kis noteszba - És ön?
   - Nekem ugyanazt amit a hölgynek - elengedve Hei kezét rám mutat.
   - Máris hozom - és a pasas már ott sincs. És szinte tényleg máris hozta a rendelést. ChanHeeval lassan elkezdtük eszegetni a fagyit az aljáról, Hei pedig beleöntötte a tejet a fekete vizébe stb.
   - Mesélj magadról valamit - töröm meg a csendet, Heihez célozva a kérdést.
   - Hát, nincsen semmi érdekes. Még tanulok, egyetemista vagyok, és egy híres fodrászatban dolgozok - milyen érdekes - Veled mi a helyzet?
   - Én most jöttem vissza Koreába, kint élek egyébként New Yorkban, és újságíró vagyok.
   - Szóval a hírességek magánéletében turkálsz.... - sejtő pillantást vet rám.
   - Hei! - szól rá picit fegyelmezőn ChanHee. Tudja, mennyire allergiás vagyok rá amikor valaki valami rosszat mond a munkámról, hiszen imádom az újságírást, és világéletemben ez akartam lenni.
   - Nem baj ChanHee. Mindenkinek meg van a véleménye úgy gondolom mindegyik 'szakmáról' - kicsit se volt célzó jellegű, áááááá, dehogyis.
   - Ööömmm, úgy gondolom, hogy nekünk lassan mennünk kellene - mondja ChanHee, és ránéz Heire. Azt is nagyon jól tudja, hogy ha már célzó jellegűek a mondtataim akkor annak se lesz semmi jó vége.
   - Igen, még nekem is dolgom van - intek a pincérnek, hogy végeztünk, és fizetnénk. Mikor ideér ChanHee gyorsan előveszi a pénztárcáját, de én megelőzőm, és a pincér kezébe adom a kifizetendő összeget - Hadjad ChanHee, én álltam. Örülök, hogy megismertelek - mondom Heinek egy ici-pici szarkazmussal a hangomban, és elhagyom az asztalt. Érdekes ez a lány. Vajon ChanHee miért szereti? 
   JungKook pontosan 6-kor toppan be, amikor én még a fél kész állapotnak a felénél tartok. Kiabálok, hogy valaki nyissa ki, de csak ekkor jut eszembe, hogy senki sincs itthon. Felveszem a köntösöm, és kinyitom neki az ajtót. Odavetek neki egy gyors sziát, és már suhanok is vissza készülődni. Magamra igazítom a ruhát, majd átsietek a fürdőbe sminkelni. JungKook is jön, és az ajtófélfának támaszkodva dokumentálja minden mozdulatomat.
   - Minek rád az az izé? A nélkül is szép vagy - jajjj, kis édes. 
   - Hát....mert...csak... - mint ahogy azt minden lány tudja, hogy a sminkelés és a beszélés nem meg egyszerre, mert nagyon lassan beszélünk, úgyhogy ezt a kettőt szinte lehetetlen összehangolni. Miután végzek kirongyolok JungKook mellett, előkeresem az egyik magassarkúm, felrakom a nyakláncot, parfüm, és mehetünk. 9 körül érünk oda ahhoz a helyhez, amit JungKook nézett ki nekünk. Elég nagy hely, jó sokan vannak, és a hangulat hibátlan. Első lépésként átküzdjük magunkat a hatalmas tömegen, egészen a bárpultig. Találunk magunknak helyet, úgyhogy gyorsan el is foglaljuk. Miközben én nézelődöm JungKook rendel nekünk valamit. Fogalmam sincs, hogy mi volt az, de jó erős volt, és még jobban felpörgetett.
   - Mesél valamit, mi volt ma? - ordibálja a fülembe Kookie.
   - Figyu, ha csak azért jöttünk, hogy beszélgessünk, akkor keressünk erre egy másik időpontot - utalok itt arra, hogy alig hallok valamit abból amit mond - Inkább menjünk táncolni!! - megragadom a kezét, és magammal húzom a tömegbe. Először kicsit félénk, de hamar feloldódik.

   Fogalmam sincs, hogy mióta táncolunk, és hogy az este folyamán mennyit ittunk, de nagyon elintéztük magunkat. Bevallom őszintén tánc közben elcsattant egy-két csók is, de ez tuti, hogy csak az ital, mert hiába, hogy JungKook eszméletlenül jól néz ki, cuki, aranyos - és még sorolhatnám - még is csak fiatalabb nálam egy kicsit, bár ez nem érdekel.
   JungKook elmondása szerint hajnal 2, és elindulunk haza. Mikor kiérünk megfogom a kezét, ő pedig összekulcsolja ujjainkat. Borzasztó hangosan haladunk végig az utcán, ezzel fel is hívva a figyelmet magunkra. Az egyik saroknál pár srác odajön hozzánk.
   - Hát, ti, mi járatban erre? - kérdi kihívóan az egyik.
   - Jajj, hát tudod az úgy volt.. - kezdek "magyarázkodni" - ..hogy mi csak úgy elmentünk bulizni - nyögöm ki végül, de alig találom a szavakat.
   - Ahha, és ki ő? - kérdezi egy másik JungKookra mutatva.
   - A barátom - mutatom fel összekulcsolt kezünket - a boyfriendem....öö, más nyelven nem tudom elmondani, úgyhogy elégedj meg ennyivel - röhögök saját magamon.
   - Tényleg?? - kérdezi egy harmadik, és ez már JungKookhoz szól.
   - Ja...ööm..ahha - nyögi ki JungKook. Szegény, ő is elintézte magát, nem csak én. 
   - Hmmm...én ezt nem teljesen hiszem el - mondja gyanakvóan a 2-es számú - bizonyítsd!!!
   - Hát, jó...végülis ti akartátok - belekapaszkodom Kookie nyakába, és megcsókolom. Nem tudom, hogy volt e már barátnője, de meg kell hagyni jól csókol. Elképesztő!  JungKook rögtön vissza is csókol, majd átöleli a derekam. Lejjebb halad, határozottan végig simít fenekemen, majd egy picit bele is markol, mire én ugrok egy picit, és lábammal börtönbe zárom derekát. Nagyon lassan elindul velem, és pedig megszakítva a csókot kiabálok egy nagyot, fogalmam sincs, hogy miért. Tuti ez is az alkohol miatt van, túlságosan jól érzem magam. A srácok csak utánunk "húúúúúú"olnak, és ennyi. Mikor már elég messze vagyunk tőlük Kookie letesz, és megint megfogja a kezem. Csöndben haladunk egymás mellett. A lenti bejárat előtt szembefordulok vele, és elengedem a pracliját.
   - Na, akkor én most... - nem hagyom, hogy végig mondja, egy csókkal belé folyton. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit akar mondani, csak érezni akarom.
   - Mi lenne ha nem mennél még, hanem feljönnél egy kicsit? - lihegem, mikor sikerül elszakadnom tőle egy kicsit.
   - De...a szüleid... - hiába, hogy nem kicsit be van csiccsentve, még így is megpróbál ilyenekre gondolni, de aranyos. 
   - Valami puccos helyen voltak este, most meg a gazdag ismerősöknél vannak, holnap délelőttig biztos nem jönnek haza, úgyhogy gyere nyugodtan.... - mondom "csábítóan", hátha sikerül felcsalni, közben húzom egy kicsit magammal. Csak vet rám egy ksifiús, huncut mosolyt, és elindul. Sietve nyitom ki az ajtót, beinvitálom Kookiet, és amíg ő bemegy a szobába, én bezárom az ajtót, elrakom a kulcsot, és leveszem a cipőmet.  Bemegyek utána a szobámba, és - nagy meglepetésére - beleülök az ölébe.
   - Na, és mit akarsz csinálni? - kérdezi kicsit zavartan.
   - Mindegy,csak maradj itt - csókolom meg újra, majd egy határozott mozdulattal hátra döntöm az ágyon, a csók megszakítása nélkül.
   - Húú, ennek nem lesz jó vége.. - mondja, közben nyakát kezdem el óvatosan puszilgatni..

Love Again.. 4. rész

   Mikor meghallom JungKook hangját azt gondolom: "mindjárt lemegyek hídba". Nagyon jót tett neki ez a 4 év. Hihetetlen, hogy mennyit változott, meg van férfiasodva, ennek ellenére is ugyanolyan cuki maradt, mint volt.
   - Oh, Yerim-sshi, milyen régen láttalak - amikor a nevemen szólít...
   - Én is, JungKook - nagy lányos zavaromba csak ennyit tudok kinyögni - Mi járatban erre fele?
   - Tegnap hallottam, hogy visszajöttél és gondoltam, benézek - az a mosoly.
   - És...mégis honnan szerezted ezt az információt? - kérdezem még mindig kicsit zavarban.
   - A szüleink együtt dolgoznak, és apa tegnap említette, hogy hallotta anyukádtól - fogalmam sincs, hogy hogy tudott annyira zavarba hozni, hogy most se tudok kinyögni egy értelmes szót se, csak hülyén bólogatok - Lenne kedved elmenni valahova?
   - Öhmmmm..persze, csak gyorsan magamra kapok valamit - és ezzel ott hagyom az ajtóban. Kicsit se vagyok gáz, hogy még arra se voltam képes, hogy behívjam vagy valami. 15 perc után végre sikerül készen kicaflatnom - Bocs, hogy megvárattalak.
   - Semmi baj. És, mihez lenne kedved? - kérdezi, miközben elindulunk lefelé a lépcsőn.
   - Hát..nem is tudom. Lepj meg!

   Az egész délelőtt valami csodásan telt! JungKook nagyon jó fej, nagyon jó a társasága. Megmutatott egy csomó új kajáldát, újra kipróbáltuk a régieket, úgyhogy kb. az egész délelőttöt végig zabáltuk. Utána elmentünk a Seoul Towerhez, és miután eléggé leülepedett a gyomrunk tartalma, úgy gondoltuk fel kéne rázni az adrenalin szintünket, ezért elmentünk bungee jumpingolni. Először nem tartottam valami jó ötletnek, de végül sikerült rábeszélnie. Hiába, hogy rávett, így se bírtam egyedül leugrani, úgyhogy együtt ugrottunk. És a nap lezárása képp, elmentünk (a kihagyhatatlan) Han-folyóhoz. Másfél óra sétálgatás után úgy gondoltam, hogy ideje hazamenni, és persze haza fele se kellett hiányolnom JungKook kellemes társaságát.
   - Köszönöm a mai napot. Nagyon jól éreztem magam.
   - Én is élveztem, és örülök, hogy láttalak - utálom amikor akárkivel beszélgetek és beül közénk a kínos csönd, nos, ez most sincs másképp - Hát, tudom, hogy te nem egy olyan fajta lány vagy, de azért remélem ennyi még belefér - először nem tudom, hogy mire gondol pontosan, de amikor egyre közelebb hajol az arcomhoz már kezdem kapisgálni. Ha megakart volna csókolni, akkor tényleg nem engedtem volna, és ő ezt nagyon jól tudja, úgyhogy egy arcra pusziba kimerültek a lehetőségek - Jó éjt!
   - Jó éjt! - és ezzel végleg elváltunk. Amint átlépem a küszöböt, egy levakarhatatlan mosoly ül az arcomra. Beköszönök a szüleimnek, ezután pedig elvonulok a saját kis vackomba. Írok egy üzenetet Shin Hyenek, és elkezdem visszanézegetni a mai képeket. Nem vagyok biztos benne, hogy lehetséges az, hogy valaki ilyen rövid idő alatt megmozgasson valamit az emberben, de mégis azt hiszem ez történt ma.

   Az elkövetkezendő két nap elég unalmasan telt. Egy régi pokrócba bugyolálva, a kanapéra táborozva egyfolytában csak a tv-t bámultam. Shin Hye nem nagyon írt vissza, mert nagyon sokat dolgozik, és összeveszett az apukájával, szóval most megpróbálja megbékíteni. ChanHeenek is írtam, de ő nem adott semmi életjelet magáról, csak annyit, hogy majd később beszélünk. JungKookkal is próbáltam felvenni a kapcsolatot, de elég elfoglalt ő is. Mivel a szüleim egész nap dolgoznak, így teljesen egyedül vagyok itthon, és halálra unom magam. Ám, valami nagy csoda folytán kapok egy üzenetet JungKooktól, hogy lenne e kedvem kimozdulni egy kicsit, és megint eltölteni együtt egy kellemes napot. Tetszik az ötlet, hogy megint vele töltsek egy kis időt, de a kimozdulás gondolata nem olyan csábító, és még barátkoznom kell vele. De ne, sajnos nem megy, úgyhogy feldobom neki az ötletet, hogy mi lenne, ha feljönne, és megnéznénk valami filmet. Fél óra múlva meg is jelenik az ajtóban, 2 nagy doboz pizza kíséretében. Na ezt már szeretem! 
   - Azt hittem már sose érsz ide. Gyere be! - nem szégyenlősködik, úgyhogy rögtön elindul befele a lakásba, egyenesen a konyhába.
   - Remélem nem gond, hogy pizzát hoztam - mondja kicsit zavartan, erre csak megcsóválom a fejem, és "válasz" vagy reagálás képpen kapok egy nagyon aranyos kis mosolyt - És mire gondoltál? Milyen filmet nézzünk?
   - Teljesen mindegy. Neked mihez lenne kedved?
   - Mondjuk...akció? - savanyú képpel csóválom a fejem - Vígjáték? - ismétlem az előbbi reakcióm - Öhmm....esetleg horror? - kicsit elgondolkozok, de végülis szeretem az ilyen filmeket, úgyhogy végül rábólintok. Befészkeljük magunkat egymás mellé a kanapéra, kiválasztunk egy horrort, és pizzafalatozás közben elkezdjük nézni a filmet. A film nem igazán köti le a figyelmemet, viszont JungKook annál inkább. Megállás, és szinte szemrebbenés nélkül fixírozom tökéletes állvonalát. Hogy is gondolhatok róla ilyeneket? Óvatosan felém fordítja a fejét.
   - Valami baj van? - gondolom arra gondol, hogy egyfolytában bámulom.
   - Ja, öhm, izé...nem, nincs semmi - gyorsan visszakapok a tekintetem a tv-re. Viszont most ő kezdi el bámulni az arcom - Mondani akarsz valamit? - kérdezem tőle alig hallhatóan.
   - Nem, csak nézlek - mosolyog kisfiúsan.
   - De ne csináld ezt mert zavarba jövök - felcsendül nevetése - És még ki is nevetsz!
   - Jól van na, de olyan aranyos vagy - közelebb jön hozzám, és megpuszil, mire én csak értetlenül nézek rá - Zavar?
   - Jaa, nem.. - olyan szép, élénk színű paradicsom se létezik, mint amennyire most vörös a fejem. Fogalmam sincs, hogy mostanában mi ütött belém, de megint egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogom a kezét, pontosabban az ujjait, és elkezdek velük játszani, birizgálom őket. A kezére néz, és csak elmosolyodik.
   - Milyen pici, puha, és hideg kezed van - közli velem nevetve.
   - Hát, igen, titokban vámpír vagyok, úgyhogy vigyázz velem, mert a végén még rád tapadok és megállás nélkül szívom majd a véred - lehet, hogy csak én gondolom így, de ez egy kicsit félreérthetőre sikeredett. Mindegy, nem javítom ki magam, értse úgy ahogy akarja. A következő cselekedete alapján eléggé úgy néz ki, hogy félre értette..

Love Again.. 3. rész

   Hiába, hogy repültem már, nagyon izgulok, ugyanis rossz emlékeim vannak az előzővel kapcsolatban. Kár, hogy ki kell kapcsolni a telefont, olyan kíváncsi vagyok, hogy vissza írt e. Mindegy, majd kiderül, ha leszálltunk. Mivel nem ül mellettem senki, így nem tudok kivel beszélgetni, egyszóval: unatkozom. Csak lesek ki az ablakon és azon gondolkozom, hogy mit kéne csinálni, bár a repülőn nem sok mindent lehet csinálni. Előkeresem a könyvemet, és elkezdem olvasni. Ezt még anyától kaptam, 2 évvel ezelőtt karácsonyra küldte. Azt mondta, hogy akkor Koreában szinte mindenki ezt olvasta, és úgy gondolta, hogy majd nekem is tetszeni fog. Hát...olyan is-is. Furcsának találom a történetet, de egész jó, szépen fogalmaz az író.
   Több órás olvasás után már el van fáradva a szemem, úgyhogy elrakom a könyvet, és megpróbálok aludni, ami nem igazán sikerül, mert már nagyon izgatott vagyok, és nagyon várom, hogy leszálljunk. De mivel előző éjszaka nem aludtam sokat, így most az izgatottság ellenére is álomba szenderülök.
Mikor felébredek megnézem a telefon, és szembesülök azzal, hogy sikerült 3 órát aludnom, ami így igazán nem hangzik sokan, én viszont kipihentebbnek érzem magam. Pfhuuu..már csak másfél óra és leszállunk. El se hiszem, hogy 4 év után újra láthatom Szöult. Még most is olyan hihetetlen, pedig már csak másfél óra választ el a leszállástól.
   A reptér hatalmas, még nagyobb mint amire emlékeztem. Majdnem sikerül eltévednem, de végül meglátom a kijáratot, és arra veszem az irányt. Kicsit furcsa lesz, hogy koreaiul kell beszélnem, de remélem hamar sikerül majd hozzá szoknom. 
   Hihetetlen, hogy itt is milyen forgalom van. Azt hittem 20 perc alatt haza érek, erre már a 45 percet számolja nekem a taxióra. Pfhuuu, mennyi pénzembe fog ez kerülni. Végül 1 teljes óra hossza után végre sikerül haza battyognom. Becsöngetek, de nem történik semmi. 5 perc után újra megnyomom a csengőt, és ismét nem történik semmi. Lehet, hogy elköltöztek..ááá, biztos, hogy nem, akkor azt anya mondta volna. Végül bekopogok a szomszédhoz, hogy Parkék itt laknak e még, és az ő elmondása szerint igen. Ezek szerint akkor nincsenek itthon. ~ Nesze, Yerim, megérdemled, hogy kint maradtál, ha már nem mondtad el, hogy pontosan mikor érkezel. ~ De én csak meglepetést akartam. Esküszöm, megfogok bolondulni. A tudatalattimmal veszekszek. Máris ilyen hatással van rám Szöul.
   Mivel nem tudok mit csinálni, így lemegyek, és keresek egy kávézót. Egy ismerős táblát vélek felfedezni az utca másik oldalán, úgyhogy gyorsan átszaladok. Teljesen olyan, mint 4 évvel ezelőtt. A falon a képek, az asztalok elrendezése, még a felszolgálók is. Leülök a szokásos helyemre, szépen elrendezgetem magam mellett a bőröndöket, és rendelek egyet a szokásosból: affogato. A kedvencünk. Amíg szép lassan megeszegetem, és megiszogatom írok anyának, hogy hamarosan megérkezem. Így oda a meglepetés, na mindegy. 
   Otthagyva a kávézót nagy léptekkel sietek haza. Alig várom, hogy lássam a szüleimet. Felbaktatok a lépcsőn, és alkalmazva Shin Hye módszerét, rátapadok a csengőre. Hallom, ahogy valaki ide jön az ajtóhoz, bele rakja a kulcsot a zárba, majd elfordítja. Mikor anyám meglát sóhajt egyet, és könnyes szemekkel szorosan magához ölel. Volt kitől örökölnöm az érzékenységem, és amikor megölel nálam is eltörik a mécses.
  - Jajj, kislányom, úgy örülök, hogy haza jöttél - miután elenged kezei közé fogja arcom, és jól végig néz rajtam, hogy mi változott.
  - Én is örülök, hogy látlak, anya - lehet, hogy érdekesen hangzik, de fura kimondani ezt a szót, mert az elmúlt évek alatt nem mondtam senkinek. Az egy dolog, hogy meséltem róla Shin Hyenek, de mégis csak más valakit így szólítani. Gyorsan beinvitál a lakásban, és már el is tűnik a csomagjaimmal. Én közben megkeresem apát, és mint mindig, most is a dolgozójában találom. És jó szokásához híven, most is résnyire nyitva hagyta az ajtót. Óvatosan bekukucskálok, kopogok, majd benyitok. Mikor meglát, teljesen elakad a lélegzete, szóhoz sem jut. Felpattan a székéből, és szorosan a karjaiba van. Apukám nem valami érzékeny ember, kevés olyan dolog van ami könnyeket csal a szemébe, de nekem sikerült.
  - Örülök, hogy haza jöttél - és ugyanúgy cselekszik mint anya. Nagy tenyerébe fogja arcom, és végig mér.
  - Én is nagyon boldog vagyok - nem nagyon tudok mást kibökni, ezért az 5 szóért is nagy erőfeszítések kellettek.

   Egy hosszú családi vacsora keretein belül nagyjából összefoglaltam, hogy mi történt velem kint New Yorkban. Meséltem nekik, Shin Hyeről - akit egyszer mindenképp el kell hoznom ide -, meséltem nekik a munkámról, bár az újságírást nem tartom valami izgalmasnak. Nagyjából levázoltam nekik, hogy milyen helyen lakom, és hogy hogy néz ki a lakásom. Természetesen nem csak nekem járt a szám, ők is beszámoltak szinte mindenről ami itt történt.
    Segítek anyának elmosogatni, és elvonulok a szobámba. Uuuhhh, most jut eszembe, elfelejtettem írni Shin Hyenek. Felakarom hívni kakaon, de nem elérhető. Fenébe! Akkor majd reggel írok neki. Apropó, üzenetekről jut eszembe, megnézem, hogy ChanHee vissza írt e már. Keresem a nevét..keresem..keresem..és, áá, meg van. És sajnos nem írt vissza. Kíváncsi vagyok vajon miért nem. Lehet, hogy más lett a száma, vagy még nem látta, vagy..lehet, hogy nem is akar velem beszélni. Hát..ha haragszik rám akkor azt megértem, és teljesen jogosan haragszik. Nem tudom, hogy mi lehet vele. Mindenesetre, holnap megpróbálom fölhívni.
    Egy kellemes, és kiadó reggeli után publikálható kinézetet varázsolok magamnak, és lemegyek a kávézóba. Leülök oda ahova tegnap, ismét kikeresem ChanHee nevét, és rányomok a hívásra. Kicsöng..Szorongva várom a válaszát, de..semmi. Kisípolt. Basszus..lehet, hogy tényleg nem akar velem beszélni? Rendelek megint egy affogatot, és miközben kellemesen eszegetem a fagyit megszólal a telefonom és az Ő neve jelenik meg a képernyőn. Oké, kész, én bepánikoltam. Mit csináljak, föl vegyem, ne vegyem? És ha felveszem mit mondjak neki. ~Ajj, te hülye ezt vártad, vedd föl! És akkor zöld gomb.
   - Ha..haló - szólok bele bizonytalanul.
   - Bocsánat, későn vettem észre, hogy csörög, és mire felvettem volna, addigra megszakadt a hívás - mikor meghallom hangját, úgy érzem, mindjárt elsírom magam - De bocsánat, ki maga?
   - Ye..Yerim vagyok - szólok bele ismét bizonytalanul. Egy pillanatra megijedek, hogy nem emlékszik rám, de akkor eszembe jut, hogy én megváltoztattam a számom. ~Hülyee.
   - Yerim? - megilletődött a hangja - Park Yerim?
   - Igen - nagyon megörülök, amikor a teljes nevemet mondja.
   - Hogy hogy hívtál? - hallom, hogy mosolyog.
   - Itthon vagyok - válaszolom egyszerűen.
   - Azt mit jelent, hogy "itthon"? Mármint..itt?
   - Igen, itt, Koreában. Itt ülök az egykori törzs helyünkön - mesélem neki, körbe nézek a kávézóban, és minden eszembe jut akkorról.
   - Komolyan? Én meg a közelben vagyok, beugrom.
   - Várlak - majd bontom a vonalat. Pár perc múlva az ajtó feletti kis csilingelő akármi megszólal, odakapom a fejem, és tényleg Ő sétál be, teljes élet nagyságban. Szét se néz, rögtön az ablak melletti kis asztalkára pillant. Emlékszik, hogy hol ültünk mindig. Ide sétál hozzám, felpattanok a székről, és egymás karjaiba borulunk. Tényleg nem hiszem el, hogy újra érezhetem az illatát, hogy újra magamhoz szoríthatom.
   - És tényleg itt vagy - az ölelést meg nem szakítva suttogja a fülembe.
   - Igenhh - suttogom én is, majd elenged. Leülünk egymással szembe, és rögtön elkezdjük egymást bombázni kérdésekkel. Mivel nekem elmondott szinte mindent a leveleiben, így ő kezd el faggatni. Neki is ugyanúgy elmesélek mindent, mint a szüleimnek, és Ő is így tesz.
    Délután 3-at üt az óra, de mi még mindig csak beszélgetünk. Nagyon kellemes a társaságában lenni, nagyon hiányzott már.
   - És.. van valakid? - kérdezi, kicsit bátortalanul.
   - Nincs - mert Rád vártam - És neked?
   - Tegnap volt 3 hónapja, hogy együtt vagyunk - mondja, egy kis mosollyal a szája sarkában. Hogy is gondolhattam, hogy majd egyszer csak visszajövök, és újra együtt leszünk, mint a mesékben..ugyanúgy mint régen - Szeretném majd bemutatni neked. De csak ha nincs ellenedre - most egy pillanatra elgondolkozok.
   - Jó.. - nyögöm ki remegő hanggal - Persze, alig várom - villantok egy hamis mosolyt - Am..lassan haza kellene mennem, hiszen csak tegnap jöttem, és még nem töltöttem túl sok időt a szüleimmel.
   - Jaj, persze, menjél csak, nem akarlak feltartani - rám villantja 1000 wattos mosolyát - Jó volt látni.
   - Téged is - magához ölel. Istenem, milyen finom, édes illata van.
   - Remélem találkozunk még - elenged, és mélyen bele néz íriszeimbe.
   - Hát persze - ahogy csak egymást nézzük kicsit zavarba jövök, és elkezdem bámulni a cipőm orrát - Majd írok.
   - Rendben - és ismét csak mosolyog. Hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű mosolya??
   - Akkor..szia - és otthagyom az asztalnál. Pár méterrel elhagyva a kávézót könnyeim utat törnek magának. Igazából, nem vagyok szomorú, hanem inkább csalódott vagyok. Abban reménykedtem, hogy majd amikor visszajövök minden ugyanolyan lesz mint akkor. De hát gondolhattam volna, hogy nem lesz olyan hülye - mint én -, hogy majd megvár. Mondjuk, jobb is, hogy nem várt meg, mert eleinte úgy volt, hogy nem nagyon fogok haza szállingózni..de akkor is egy kicsit csalódottnak érzem magam.
    Leverten caflatok fel a 3.-ra, előkeresem a kulcsot - amit anya adott tegnap -, és berontok. Köszönés nélkül besietek a szobámba, aztán begubózok az ágyamba, és felhívom Shin Hyet.
    - Yaaaa! Milyen különleges repülővel mentél te, hogy csak most értél oda?? - ajj, nem szeretem amikor mérges, de van oka rá.
   - Tudom, elfelejtettem. Ne haragudj, ezer bocs. Tényleg!!
   - Aisshh... - most csak magába fortyog - Inkább mesélj! Milyen Szöul? Mi van a szüleiddel?
   - Szöul csodálatos, a szüleim pedig rendben vannak.
   - És írtál annak a...hm...hogy is hívják?? Valami Lee...azt hiszem..
   - ChanHee - mondom szipogva.
   - AZ!!!!!!!!! Írtál neki, vagy esetleg találkoztál vele? - kérdezi izgatottan, hiszen tudja, hogy milyen sokat jelent nekem.
   - Igen..és elég sokat beszélgettünk.. - mesélem ugyanolyan szomorúan.
   - És megbántott, vagy..miért vagy ilyen szomorú?
   - Rosszabb... - 2 perc csend, gondolom gondolkozik.
   - Miért? Mi van? Az évek alatt elcsúnyult, vagy..?
   - ..barátnője van - ezzel belé fojtva a szót kezdek el újra sírni.
   Az este folyamán rendesen kilelkiztük magunkat. Én rendesen kisírtam magam, Shin Hye pedig nem győzött vigasztalni. Éjfél körül mindketten elköszöntünk, és álomra hajtottuk az "okos" kis buksinkat.
   Reggel anya ébreszt, hogy gyorsan szedjem össze magam, mert egy régi barátom jött ide, és látni szeretne. Amilyen gyorsan csak tudok összeszedem magam, és kimegyek, hogy megpillantsam ki lehet az. Amikor megpillantom az ajtóban lesokkolok. Amióta nem láttam nagyon sokat változott, és nagyon jól néz ki.
   - Ohh, Yerim-sshi..

Love Again.. 2. rész

   Hosszú, egészen éjszakába nyúló e-mailezések közepette arra jutottunk, hogy még alszom rá. Szeretnék is vissza menni, meg nem is, mert jó lenne megint látni a szüleimet, fárasztó napok végén magamhoz ölelni édesanyámat, és hosszasan beszélgetni apukámmal. De nem szeretném itt hagyni New Yorkot, ez alatt a 4 év alatt annyira a szívemhez nőtt.
   Már hajnali 3 van, úgyhogy elmegyek lefeküdni. Eszembe jutnak édesanyám szavai az e-mailben, és nem tudok elaludni. Lehet, hogy rossz döntést hoznék azzal, ha vissza mennék, de azzal is rossz döntést hozhatok, ha itt maradok. Aiish, mi a fenét kellene csinálni? Nem akarom itt hagyni New Yorkot, se Shin Hyet, de hiányoznak a szüleim, hiányzik Korea, hiányzik Szöul, és Ő is hiányzik. Majd még reggel átgondolom. Igen, majd reggel, frissen és üdén.
   Az biztos, hogy reggel 10 van, de az, hogy én friss és üde vagyok az túlzás. Úgy érzem magam mint már aki napok óta nem aludt semmit, és most is csak kb. fél órát. Amilyen gyorsan csak tudom, összeszedem magam, és megpróbálok észhez térni. Előkotrászom a párnám alól a telefonom, és megnézem jött e új e-mail. Hát hogyne jött volna. Ismét anya írt, hogy döntöttem e már. Ja, igen..az út. Felhívom Shin Hyet, hogy ő mit gondol erről, mit tenne a helyemben.
   - Haló! - szólok bele a készülékbe.
   - Szia! Mondjad, mi a helyzet? - szól bele csámcsogva, ez nem lehet igaz.
   - Képzeld, tegnap kaptam egy e-mailt anyától.
   - És? Mindig szokott írni.
   - Igen, de most azt szeretné ha vissza mennék hozzájuk - fújom ki hangosan a levegőt - És, szeretnék vissza menni - mondom ki végül.
   - Akkor.. itt hagysz??
   - Hát, most egy kis időre sajnos itt, de hamarosan vissza jövök, megígérem!! - mosolygok, hogy hallja, biztosan igazat mondok.
   - Remélem is!! - fegyelmező a hangja - Mikor akarsz vissza menni?
   - Minél hamarabb, úgyhogy a segítségedet szeretném kérni. Nehéz lenne egyedül összepakolni... - kíváncsi vagyok vajon mit fog mondani.
   - Megpróbálok foglalni neked, és utána átmegyek, hm? - imádom mikor az "oké" helyett csak  hümmög, olyan kis aranyos.
   - Rendben - fülig ér a szám - Siess!!! - ezzel véget vetek a beszélgetésnek. Ahogy körül nézek a lakásban összefut a könny a szemembe. Hiányozni fog ez a lakás, a zajos utca, és Shin Hye állandó zabálása. Nem lesz majd aki hajnalok hajnalán ráfeküdjön a csengőmre, mert ő éppen éhes, és nem akar otthon egyedül enni. Gyorsan írok anyának, de mivel nem tudom, hogy Shin Hyenek mikorra sikerül jegyet foglalnia, ezért nem mondok neki semmi konkrétat, csak annyit, hogy haza megyek. Előveszem mind a két bőröndömet, és elkezdem összeszedegetni a kis emlék tárgyaimat. Szépen elhelyezem őket az egyik bőröndben, a biztonságuk érdekében még pukkanós fóliával is "betakarom" őket.
   Fél óra múlva az emléktárgyas bőröndöm tele is van, és Shin Hye is megérkezik.
   - Jöttem, ahogy csak tudtam! - lihegi mikor beengedem a lakásba - Pont jó, hogy már el is kezdtél pakolni, mert keddre találtam neked helyet. Remélem ez megfelel, ennél korábbi nem volt.
   - Persze, teljesen jó, mert így legalább lesz még 1 napom ha esetleg még szeretnék valamit elintézni - és..teljes csönd. Fura, kicsit kínos csönd ül közénk, csak nézzük egymást, és nem nagyon tudunk mit mondani a másiknak.
   - Na, akkor pakoljuk be a ruháidat! - felpattan, majd bemegyek a hálóba. Utána megyek, és szépen elkezdjük kiszedegetni a ruhákat, újra összehajtjuk őket, és mehet is bele a bőröndbe. Miközben pakolunk folyamatosan beszélgetünk, és az elmúlt 4 év emlékeit idézzük fel.
   - Pakolás után van kedved megnézni egy filmet? - dobom fel az ötletet egy hosszú röhögő görcs után, amit egy emlék váltott ki mindkettőnkből.
   - Ahha, és mi lenne ha rendelnénk pizzát? - ismét a kaja.
   - Neked nem létezik semmi más csak a kaja? - kérdezem nevetve.
   - Most miért? Valakit az éneklés tesz boldoggá, valakit a bélyeg gyűjtés, engem meg az evés. Nem értem, hogy miért zavar ez téged - nem is értem, végülis teljesen logikus - És téged mi tesz boldoggá? - na ezzel a kérdéssel most meglepett, és meg is fogott. Hmmm.... mi tesz engem boldoggá??
   - Nem is tudom.. - gondolkozok el - ..talán az, hogy itt vagyok - és még boldogabb lennék ha Ő is itt lenne.
   A délután egész kellemesen telt. Előkerestük a fotóalbumomat, amibe kiskoromtól kezdve egészen mostanáig gyűjtöttem a képeket. Egészen jókat virultunk, hogy hogy néztem ki régen, és hogy milyen cikis képeket sikerült készítenünk együtt az itt töltött éveim alatt. Este - a megbeszéltekhez híven - megnéztünk egy filmet, és persze pizzát is rendeltünk. A filmnek egészen későn lett vége, Shin Hye be is aludt rajta. Nem akartam felébreszteni, úgyhogy csak hoztam neki egy takarót, és hagytam had aludjon.
   Becsoszogok a szobába, és levettem magam az ágyra. Shin Hye jól leszívta az energiámat, úgyhogy egész hamar álomba szenderülök én is.
   Hatalmas csörömpölésre, és iszonyatos fejfájásra kelek. Gyorsan kipattanok az ágyból, és megkeresem a hang forrását. Nem meglepő, hogy Shin Hye ügyetlenkedik a konyhában, amit 2 poharam, 1 bögrém, és 1 kancsóm bán.
   - Én...én csak.. reggelit akartam csinálni - mentegetőzik lesütött szemmel. Sóhajtok, és vetek rá egy mosolyt.
   - Semmi baj, de legközelebb jobban figyelj oda - mivel látja, hogy nem haragszom óvatosan vett rám egy mosolyt - Na, gyere, takarítsuk fel.
   A mai nap is hihetetlen gyorsasággal suhant el, és ismét kimerülten fekszek az ágyamban, és anyával e-mailezek. Aranyos, alig várja már, hogy haza érjek hozzájuk. Én is várom már nagyon, de rossz lesz elbúcsúzni Shin Hyetől. De, megígértem neki, hogy majd visszajövök, és be is fogom tartani. Remélhetőleg nem egyedül..
   Elég későn kelek fel, ahhoz képest, hogy nem sokára indul a gép. Gyorsan leellenőrzöm, hogy biztosan bepakoltam e mindent. Telefon nálam van, a pénztárca is, a jegy a kezemben, azt hiszem MEHETÜNK! Fogok egy taxit, sietve berakom a bőröndöket a csomagtartóba, és már indulunk is. Kiszállok, és megpillantom Shin Hyet. Segít kiszedni a bőröndöket, és megvárja amíg felszáll a gépem. Könnyes búcsút veszünk egymástól.
   - Amint odaértél írjál, és küldjél egy képet! - szipogja.
   - Így lesz! - még utoljára megölelem, és elindulok a folyosón. Az ablak mellett ülök, és nem ül mellettem senki. Mielőtt még felszállunk írok egy SMS-t anyának. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kikeresem a nevét. Lee...Chan..Hee. Írok neki egy SMS-t: "Képzeld, haza megyek!" Először nem merem neki elküldeni, mert hát mégis csak eltelt 4 év mióta utoljára beszéltünk. Végül veszek egy nagy levegőt, és rákattintok a küldésre.

Love Again.. 1. rész

...Ma reggel is, mint minden szombat reggel, előveszem a leveleit, és újra, mint minden szombat reggel könnyekbe fulladva elolvasom őket. Ilyenkor mindig eszembe jutnak az együtt töltött idők, hogy mennyit hülyültünk együtt, hogy mennyi mindent megéltünk már együtt. És ilyenkor az is mindig eszembe jut, hogy talán vissza kellene menni Szöulba, és talán fel kéne keresnem...de nem igazán lenne hozzá bátorságom. Mi van ha már nem akar látni, vagy lehet, hogy már teljesen elfeledkezett rólam, kitörölt az emlékezetéből, mintha soha nem is lettem volna. Biztosan haragszik rám amiért nem válaszoltam a leveleire, de túl nyuszi voltam hozzá. Féltem, hogy akkor megint úgy fogok érezni, mint amikor ott hagytam 4 évvel ezelőtt. De..lehet, hogy mégis csak válaszolnom kellett volna, mert akkor most nem lenne ekkora csomó a torkomban, akányhányszor elolvasom ezeket...
   Valamelyik eszement ismerősöm vagy szomszédom azt hitte, hogy a csengőm az amin támaszkodni kellene, és amint kimegyek tájékoztatom róla, hogy: a csengőm nem egy korlát, amit végig fogni (ez esetben nyomni) kell. Felkelek a nagy papír halmaz közepéből, és az ajtóhoz battyogok.
   - Mit gondolsz magadról, ki vagy te, huh? Mi az, hogy az első számú, ismétlem, a no.1 barátnődnek nem nyitsz rögtön ajtót?? - mérgesen ront be hozzám a - hogy az ő szavaival éljek - no.1 barátnőm, akit én lököttnek, mások Shin Hyenek hívnak.
   - És te mit gondolsz magadról, te ki vagy, hogy korán reggel itt nyomod nekem fél óráig a csengőt, mint egy lökött??!! - mondtam....
   - Jó jó, inkább váltsunk témát... - telleget a kezével, a másikkal pedig már könyékig benne van a hűtőmben. Imádom, hogy igazából nem is magamnak vásárolok, hanem neki.
   - Ízlik a joghurt italom? - kérdezem tőle, azt gondolva, hogy majd a hülyéje észre veszi, hogy jó lenne ha nem pusztítana el mindent a hűtőmből.
   - Ja, tök jó. Vehetnél ilyet máskor is - hm... Mielőtt újra jól meghúzná az üveget szét néz még a konyhában, hátha talál még valamit ami ehető.
   - Hogy hogy nem vagy munkában? - leülök, és remélem, hogy ezzel a kérdésemmel kizökkenthetem a kaja radar üzemmódjából.
   - Beteg vagyok...úgyhogy ápoljál engem, Unnie!!! - nyavalyogva kezdi ráncigálni a vállam, miközben a szájából kilóg a reggelimnek a fele.
   - Yaaa!! Nincs neked semmi bajod, jó lenne ha elmennél dolgozni, ahelyett, hogy még a spájzom tartalmát is felfalod.
   - Van spájzod??????? - és azzal ott is hagy a konyhában, nagy keresésbe kezdve a nem létező spájzom után. Amíg lefoglalja a spejz keresés visszapakolom a leveleit a hozzá tartozó borítékokba, és elrakom a fiókba. " Vajon mi lehet most vele?.."  Shin Hye szomorúan kullog be a szobámba.
   - Te...te..hazudtál nekem!! - letörve dobja le magát az ágyamra - Nincs is spájzod.... - hjajjj, csak kuncogva rázom a fejem, nem értem, hogy gondolhatta, hogy van spájzom, hiszen kb. jobban ismeri a lakást mint én, mert mindig kaját keres.
   - Gyorsan átöltözök, és utána elmegyünk sétálni? - a "séta" szó hallatán ugyanazt a reakciót produkálja, mint a "kaja" szó hallatára, vagyis erre is felcsillan egyből a szeme. Már gyorsan szalad is, hogy felvegye a cipőjét.
   - Lent megvárlak, Unnie!! - kiabálja be, aztán egy ajtó csapódás, és már ott sincs. Oda libbenek a szekrényem elé, hogy keressek magamnak valami utcai megjelenésre alkalmas felszerelést. Miközben keresgélek a pólók között kezembe akad az a pulcsi amit még egyszer a születésnapomra küldött. Belebújós, kapucnis...olyan...teljesen én vagyok. Gyorsan belebújok, kezdek valamit a hajammal, és már suhanok is le.
   - Csoda, hogy le értél. Siessünk, már nagyon éhes vagyok!! - hát nem hiszem el ezt a lányt. Egyfolytában csak zabálna. És a leg felfoghatatlanabb számomra, hogy nem hízik semmit. Na mindegy, oda se neki, veszek neki valamit, legalább addig is csöndben van.

   Egész délután róttuk a köröket a Times Squaren, az összes kajás bódét végig kóstoltatta velem Shin Hye, de úgy összességébe nézve egész jó volt. :) Hazaérve gyorsan bezárom magam után az ajtót, csak úgy ledobom valahova a táskám, bekucorgok a kanapéra, és magam elé véve a laptopot meglepődve nézem, hogy új e-mailem érkezett, méghozzá anyámtól. Nem nagyon tartom vele a kapcsolatot, egy ici-picit haragszik rám amiért New Yorkba jöttem. Kikerekedett szemekkel olvasom, hogy mit írt. Ilyet még soha nem írt nekem az elmúlt 4 évbe..Azt szeretné, hogy vissza menjek Szöulba...